SZÉPIRODALOM / Magyar irodalom kategória termékei
Nehéz szatírát írni

: Nehéz szatírát írni

Kiadás:

Budapest, 1955

Kiadó:

Magvető Kiadó

Kategóriák:

Magyar irodalom Humor

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

307 p.

Kötésmód:

félvászon

tartalom:

Előrebocsátom, hogy nem vagyok barátja a könyvek elé írt Előszóknak, még akkor sem, ha a könyv végére teszik, és Utóhangnak nevezik el. Szerintem nem illdomos dolog az olvasót élvezetének gyakorlásában útmutatásokkal befolyásolni. Mégis kénytelen vagyok a nyájas Olvasót ezzel az előszófélével néhány mondat erejéig terhelni; egyrészt mert fontosnak tartom bizonyos magyarázatok előrebocsátását, másrészt pedig azért, mert a Kiadóm ragaszkodik ehhez, és a Kiadókkal nem szokás vitatkozni. Előkészítem tehát az Olvasót arra, hogy ebben a kötetben un. humoros írásokat fog találni, amelyek nevettető hatásúak, az író minden szándéka nélkül. Az író, akit humoristának is szokás nevezni, nem tett mást, mint hogy feljegyezte az élet néhány jelenségét úgy, ahogy látta őket, és ha azok mégis humorosnak tűnnek, nem az írásokban, hanem az írójuk szemében van a hiba. Tulajdonképpen kevesen tudják, hogy a humorista és a lírai költő semmiben sem különböznek egymástól, legfeljebb abban, hogy a humorista nem tiszteli annyira önmagát. Mind a kettő az életet figyelgeti, és igyekszik benne elhelyezni saját személyét, mindkettő a maga módján. A humorista is, mint a költő, az indulataiból táplálkozik, és az a fő gondja, hogy javítson valamit az életen. És vakon bízik benne mind a kettő, hogy ez sikerülni is fog neki. Az itt következő humoreszkek nem mostanában születtek, az 1949-től 1954-ig terjedő hat évnyi időszak terméséből vannak kiválogatva. Az Olvasó bizonyára észreveszi majd, hogy sok olyan tünet ellen hadakoznak ezek az írások, amelyek már megváltoztak, lecsökkentek vagy éppenséggel kivesztek életünkből. Ezzel nem óhajtom az Olvasóban azt a látszatot kelteni, mintha az élet nagy változásait a humoristák idéznék elő. Jól tudom, hogy van ebben némi szerepe a történelmi szükségszerűségnek is. De vajon a humoreszkek nincsenek a történelmi szükségszerűség körén belül? De bizony ott vannak. És ha csak egy icipici szerepük van abban, hogy a rossz jóra forduljon, akkor én meg vagyok elégedve. Nekem ennyi elég.

leírás:

A könyv borítója elválik a könyvtesttől, néhány lap kijár.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!