Kosár
Van egy novella a kötetben, „Magány” címe, ez a cím tatán a leginkább jellemző Pap Károly írói mivoltára. Korunk a legkülönfélébb csoportosulások, szövetkezések kora: az irodalom is tele van velük. Pap Károly nem tartozik egyikhez sem. Teljesen vállalja az írói magányt. De nem a duzzogó vagy a dühös magányt. Magánya senki ellen nem szól, csak önmaga ellen. A gyengeségek ellen, amelyek az írót legveszedelmesebben kerülgetik.
Ezért minden szava, amit leír: igaz. Irtózva kerül mindenféle hatásvadászatot, poént és semmi sem áll tőle távolabb, mint hogy játsszon alakjaival vagy a nyelvvel. Inkább kegyetlenné lesz, semhogy leírjon egy pontatlan vagy felszínes szót. [... ] De ez a kegyetlenül igaz hang ugyanakkor a legnagyobb érzékenységre is képes. S ha a szeretettől remegni kezd, különös szivárványszínekbe öltözik. [...] És az a kemény, csak belül remegő, izzó szeretet mosolyogni is tud. S amily ritka nála a mosoly, olyan elragadó, egyszerű, nincs benne méreg, fullánk...
Mindenkinek, aki még hisz a tisztaság után vágyakozó szépségben, el kell olvasnia.
Hunyadi Sándor Az Est, 1936
