Pázmány Péter: Pázmány Péter válogatott munkái

1570. október 4-én született Nagyváradon. Szülei mindketten hitvalló protestánsok.
Édesanyja 1582-ben történt halála után apja rövidesen újranősült. Új felesége, Toldy Borbála ismertette meg a kamaszodó Péterrel a katolikus tanokat. 1580-ban még Váradon tanult, majd a jezsuiták által létrehozott kolozsvári gimnázium diákja lett. Miután a fejedelemség Báthory István halála után kiutasította a jezsuitákat Erdélyből, mert kiderült, hogy közreműködtek a rekatolizáció előkészítésében (1587), ők tíz diáknak – közöttük az igencsak ígéretes Péternek is – felcsillantották egy európai utazás lehetőségét. 1588-ban a krakkói jezsuita kollégium novíciusa lett, a bölcseletet Bécsben tanulta, a teológiát pedig Rómában.
Mind beszédei, mind egyházszervezői és egyházpolitikai tevékenysége segítették a rekatolizációt, a magyar katolikus megújulást.
Művei a magyar nyelv végleges diadalát jelentik; az egyházi prózában számos elvont fogalmat ő fejezett ki először magyarul. Nyelvének feszes szerkezete, skolasztikán iskolázott világossága, árnyalt, sokszínű stílusa századokra követendő hagyományt teremtett, így vált írói munkássága az egész magyar irodalom számára gazdag örökséggé. „Ismerte a magyar nyelv minden titkát. Az ő prózája gyengéd és erőteljes, hajlékony és kemény, bonyolult körmondatai szilárd nyelvi-logikai építmények: építőkövei az élőbeszéd.” (Tarnóc Márton)
Jelentőségét Kosztolányi fogalmazta meg legteljesebben: „Ő a magyar próza atyja és törvényhozója… Ha őt forgatom, nem érzem a nyelvújítás szükségességét, nem látom azt a hiányt, melyre egy század múlva, a 18. század elején döbbentek rá azok, akik tővel-heggyel új feladatokhoz akarták törni nyelvünket. Nem akarom kisebbíteni e mozgalom érdemét. Tudom, hogy nélküle ma is dadogni kellene sokunknak, stílusunk hézagos, fogyatékos lenne. De bizonyos, hogy előtte gyökeresebb, velősebb volt prózánk…”