Sipos Gyula: Pusztaiak

Sipos Gyula váratlan, korai halála poszthumusz művé avatta ezt a könyvet. Témáját, szuülőföldje, a somogyi puszták múltját és szembesítését a jelennel egy évtizeden át dédelgette, majd két éven át írta, és nagyon vágyott mint kész könyvet megmutatni azoknak, akiknek szavait lejegyezte benne. Újra meg újra visszatért ezekre a Dombóvár közeli pusztákra, falvakba, s életükről, örömeikről, gondjaikról vallatta lakóikat. Műve híven őrzi ezeknek a beszélgetéseknek természetes ízét. A felszabadulás után költőként megismert és számon tartott Sipos Gyula éppen az utóbbi években fordult ismét a hajdani földosztó kollégistára emlékeztető felelősségérzettel és rokonszenves hévvel a közügyek felé, szólt hozzá országos gondokhoz,m szélesen gyűrűző vitákhoz. Ebben a könyvében sem elégedett meg a szociográfiai leírással: minduntalan hozzáfűzi véleményét a látottakhoz, hallottakhoz, elmondja a jobbítást célzó javaslatait, elképzeléseit. És hogy könyvének utolsó fejezetében már arról is számot adhat, hogy a puszták népének mai gondjai is fokozatosan megoldódnak, abban talán neki magának is van szerepe, aki írásaiban az ország elé tárta ezeket a gondokat.