Gálos Rezső, Szentjóbi Szabó László: Szentjóbi Szabó László költeményei

Szentjóbi Szabó László (1767-1795) Református kisnemesi családba született. A jó tanuló, értelmes fiút szülei papnak szánták, azonban neki e pályához nem nagy kedve volt. A debreceni református kollégiumba ment tanulni, tanárnak készült. A fiatal fiút korán megérintette a felvilágosodás szelleme. Tanárai között volt Budai Ézsaiás is, aki a hazai és világtörténelmet tanította, aki által megismerkedett Gibbon műveivel is. Már a kollégiumi évei alatt is foglalkozott költészettel. E korai időszakából maradt fenn egy Horatius fordítás és egy vidám hangulatú vers is. A debreceni kollégium után Nagyváradon vállalt tanítói állást, itt készült fel tanári vizsgája letételére is. Itt Nagyváradon kerültek kezébe Kazinczy művei is köztük a Gessner műveiből készült fordítások, melyek nyomán érdeklődéssel fordult a korabeli érzelmes költészet felé. Mivel latinul, németül és franciául is jól tudott, a művek olvasása nem jelentett nehézséget. Levélen keresztül megismerkedett Baróti Szabó Dávid-al, elküldve néhány költeményét is. Baróti válaszában a deákos forma használatára buzdította, a buzdításnak azonban nem volt foganatja. 1789-ben letette a tanári vizsgát és a nagybányai gimnáziumba került. Innen Pestre ment jogot tanulni. Hogy megélhetését biztosítsa, tisztviselői munkát vállalt a Helytartótanácsnál. Közben megismerkedett Batsányival és Ráday Gedeon-al, és Batsányi révén összebarátkozott Szentmarjaival is. Ebben az időben a folyóiratokban is egymás után jelentek meg Rousseau és a felvilágosodást hirdető versei és prózái. 1790-ben Kármán József mellett dolgozott stilisztaként. 1791-ben Rádai támogatásával megjelent verseskönyve, majd Mátyás király című szentimentális drámája is. 1794-ben a Martinovics összeesküvésben való részvételéért halálra ítélték, amit később kufsteini várfogságra változtattak. A börtönben megbetegedett, és nemsokkal később meghalt. Kufsteinben temették el. Költészetében, prózai műveiben a polgári haladás eszméit hirdette. Költeményeit Toldy Ferenc irodalomtörténész adta ki 1865-ben, majd Gálos Rezső 1911-ben.