SZÉPIRODALOM / Magyar irodalom kategória termékei
Szentjóbi Szabó László költeményei

, : Szentjóbi Szabó László költeményei

Kiadás:

Budapest, 1911

Kiadó:

Magyar Tudományos Akadémia

Kategóriák:

Magyar irodalom Vers Életrajz

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

248 p.

Kötésmód:

papír

tartalom:

Szentjóbi Szabó László (1767-1795) Református kisnemesi családba született. A jó tanuló, értelmes fiút szülei papnak szánták, azonban neki e pályához nem nagy kedve volt. A debreceni református kollégiumba ment tanulni, tanárnak készült. A fiatal fiút korán megérintette a felvilágosodás szelleme. Tanárai között volt Budai Ézsaiás is, aki a hazai és világtörténelmet tanította, aki által megismerkedett Gibbon műveivel is. Már a kollégiumi évei alatt is foglalkozott költészettel. E korai időszakából maradt fenn egy Horatius fordítás és egy vidám hangulatú vers is. A debreceni kollégium után Nagyváradon vállalt tanítói állást, itt készült fel tanári vizsgája letételére is. Itt Nagyváradon kerültek kezébe Kazinczy művei is köztük a Gessner műveiből készült fordítások, melyek nyomán érdeklődéssel fordult a korabeli érzelmes költészet felé. Mivel latinul, németül és franciául is jól tudott, a művek olvasása nem jelentett nehézséget. Levélen keresztül megismerkedett Baróti Szabó Dávid-al, elküldve néhány költeményét is. Baróti válaszában a deákos forma használatára buzdította, a buzdításnak azonban nem volt foganatja. 1789-ben letette a tanári vizsgát és a nagybányai gimnáziumba került. Innen Pestre ment jogot tanulni. Hogy megélhetését biztosítsa, tisztviselői munkát vállalt a Helytartótanácsnál. Közben megismerkedett Batsányival és Ráday Gedeon-al, és Batsányi révén összebarátkozott Szentmarjaival is. Ebben az időben a folyóiratokban is egymás után jelentek meg Rousseau és a felvilágosodást hirdető versei és prózái. 1790-ben Kármán József mellett dolgozott stilisztaként. 1791-ben Rádai támogatásával megjelent verseskönyve, majd Mátyás király című szentimentális drámája is. 1794-ben a Martinovics összeesküvésben való részvételéért halálra ítélték, amit később kufsteini várfogságra változtattak. A börtönben megbetegedett, és nemsokkal később meghalt. Kufsteinben temették el. Költészetében, prózai műveiben a polgári haladás eszméit hirdette. Költeményeit Toldy Ferenc irodalomtörténész adta ki 1865-ben, majd Gálos Rezső 1911-ben.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!