Vallomások Finnországról

Mindenki tanúsíthatja, aki járt Finnországban, hogy ott jó dolog magyarnak lenni. Néha az is megfordul a fejünkben, nem vezetjük-e félre testvéreinket, amikor hagyjuk ezt a válogatás nélküli magyarszeretetet. Nekem emiatt háborogni szokott a lelkiismeretem. Aztán elfojtom ezt a háborgást és arra gondolok, mi jogon akarom én rájuk kényszeríteni egyik-másik honfitársamról alkotott lesújtó véleményemet? Fontosabb ennél az, hogy szükségük van Magyarországra, a magyarokra.
S valóban szükségük van-e ránk? Úgy hiszem, igen és ezért tudnak eltekinteni létünk, karakterünk egynémely fogyatékosságától, magatartásunk következetlenségeitől.
És nekünk szükségünk van-e a finnekre? Csaknem ezer évig megvoltunk a közös eredet és a rokonság tudata nélkül. Arról a tájról, ahol a finnek éltek, alig jutott el hozzánk információ. Egyébként is mással voltunk elfoglalva. Mégis, lehetett abban valami szükségszerűség, hogy az „egyedül vagyunk” öngyötrő életérzésével szemben éppen nemzeti újjászületésünk kavargó világába érkezett a hír: vannak testvéreink Északon.