András László: Váltóláz

".... egyetlen hosszú fonál az egész, mindjárt a végére érek, de mi ez? a szál valahol az ingemhez van kötve, most már az inget gombolyítom, aztán a trikót, mert az is vele jön,már itt állok meztelenül, de még mindig húzom a szálat, ebbe már bele lehet őrülni, a bőröm is kezd lejönni, és így jön le a hús, az izmok rostokban, pengő húrként az inak és az idegek, játszani lehetne rajtuk, aztán így a tüdő, és a máj, az epe és a szív, a szív is, meg az agyam is, a gondolataim átlátszó, szinte légneműnek tűnő szála, és hozzákötve az indulatok piros cérnája, meg a tárgyaim, a barátaim, a szerelmeim, feleség, szerető, az emberiség, minden és mindenki..."