Bálint Tibor: Zarándoklás a panaszfalhoz. Párhuzamos életutak

Regényem címe utalást jelent vissza az időben, a történelem és az emberi lelkek valóságához, s ott folytatom, ahol a Zokogó majom cselekményszálait elmetszettem, vagyis az ötvenes évek derekán. Amikor a napot gyakran elfödte egy-egy égig nyújtózó személy árnyéka. Eleinte ki akartam kerülni ezt a nehéz, ellentmondásos korszakot, de végül az a meggyőződés lendített át a töprengő tétlenségen, hogy az író nem lehet csupán a felhőtlen idők krónikása, mint ahogy a paraszt sem emeli fel az ekét ott, ahol a föld kemény, hanem még mélyebbre nyomja, egész testével-lelkével ránehezedik.Engem elsősorban a hit, az emberi eszmény érdekelt, a reménylett dolgok valósága éppúgy, mint a látható életé, s vizsgálódás közben néhány kérdést tettem fel azoknak, akiknek párhuzamos életútja a maga egyszeri s megismételhetetlen mivoltában példázza az állhatatosságot vagy az esendőséget.