Szilasi László: "Vitéz-e avagy ájtatos?" I. Battyány Ádám sajátkezű bűnlajstroma s "némely fontos kicsiség"

A most először közlésre kerülő két szöveg egy olyan személyiség írásos hagyományainak ismert körét kívánja bővíteni, akit eddig közvetlenül csupán részben összegyűjtött leveleiből ítélhettünk meg. Mindkét szöveg az úti feljegyzések sorából nő ki, a keletkezett írásokat azonban már más műfajok is befolyásolták, ezek háttérrendszerét kívánjuk most vázolni, kitekintvén a jelen szövegek flexibilis műfajának nem jelentéktelen utóéletére is, mindvégig egy eleddig kevésbé ismert személyiség jobb, alaposabb megértését célozva. Ha a címben feltett első kérdésünket Batthyány Ádámra vonatkoztatjuk, a válasz, talán sajnálatosan, de mindenképp magától értetődően: sem-sem. Különösen pedig akkor látszik ez az egyetlen helyes válasznak, ha a család többi, méltán elhíresült tagjára is emlékezünk. Adám nagyapja, Boldizsár (családjában e néven a harmadik, meghalt 1588) lassan-lassan mítosszá nemesedik1 mint katona, európai hírű humanista, mecénás, könyvbarát s mint kálvinista hitének harcosa.2 Válaszolva tehát az alapkérdésre, Batthyány Boldizsár vitéz is, ájtatos is, miközben kétségtelenül nagyobb hangsúly esik az utóbbira. Ádám édesapja (Ferenc, e néven a második, meghalt 1625-ben) nem kevésbé ismert és elismert személyisége a kornak: két császár s király, II. Rudolf és II. Mátyás kedvence, később Bethlen Gábor harcostársa, a legnagyobb magyar háztartások egyikének ura, Balassi pártfogója, jóbarátja, verseinek értő olvasója és használója, a Stalmaszter leányának férje s kis híján3 a Zrínyi fiúk gyámja, egyszóval méltó utód Boldizsár örökében.4 A válasz esetében sem más: is-ist (esetleg némi szerelmes felhanggal, hogy a harmadik kedves paraméter is működjék). E valóban kiváló férfiak mellett szerzőnk (mindamellett, hogy a hódoltság korából ő a harmadik, leginkább figyelemre méltó Batthyány) bizony eltörpülni látszik.