Juhász Gyula: A történész józansága

E könyv írásainak szerzője és e könyv összeállítója túl közel volt egymáshoz, hogy most ne fájjon nagyon. Egy anyaméh fogantjai és kihordottjai ők. És halott a fiatalabb, él az öregebb. Ezért nem lehet boldogság ez a munka. Az összeállító bár tudja, most se akarja megérteni. Mint egymást keresztező, egymást merőlegesen és háromdimenziósan metsző, egymásra hullt hálók sokasága életük időhalmaza és tértörténelme. Közös rácsok az elkülönülő azonsságban. Ezért, hogy e könyv összeállítója rettenetes veszteséget is lát e lapokban. Mint a sík láthatatlan homorulatait, sírgödreit. Mert rázúdult a homok az agyra, amelynek e vallomások ihletét folytatni kellett volna. Győzve a sivatagon. De győzött a sivatag. Herodotos írta le ezt a győzelmet. E könyv minden tanulmánya, cikke, beszélgetése jelzőrakéta fényernyőjeként világította be éjszakánkat. Tűzfényében, parázs-virágzás égi dombjaiban megláttuk elhagyott, magányos arcunkat, fény-éhes, mohó szemünket a sötétben. E könyv írója történész lett. Pedig mi minden szeretett volna lenni! Ahogy minden gyermek. Leginkább gyermekorvos. Mert gyermek-ártatlanságú volt maga is, a szív, amely most már megsemmisült. Szülőfalujában volt egy férfi, talán távoli rokon, aki a gyermeksírok közé temettette magát a katolikus temetőben." Ott az én helyem a gyerekek között" - mondta haldokolva. Ilyen volt ő is, a történész. Lelkében sose öregedett meg a gyermek. Sose lett szakállas fogatlan. Ott állt benne, mint tündérszirten, a gyermek mosolyogva és egy virágzó, fehér orgonaágat tartott a kezében. Mint az éj fehér mindenség-fürtjét. E könyv szerzője szegény emberek szülötte. Kőműves, irodaszolga, gyári munkás, cseléd, napszámos, mosónő, írta oly sokszor az apa és anya neve mögé az akkor kötelező életrajzokban. Vagy amikor szegénységi bizonyítványt kellett kérnie. És mivel maga volt a szegénység: mindent megélt, ami a szegénységből való volt, mindent tudott, ami a szegénység. Az állapotot, a lehetőséget és a lehetetlent, és a vágyat a kiemelkedésre, a fölemelkedésre, a kirepülésre, a fölszállásra. Hogy magasan körözzön a szilárdabb anyag fölött a levegőben, mint egy vitorlázó fehér madár. Élete nem volt küzdéstelen és rettegéstelen. De gyáva sose volt!"