Az emlékiratírók megörökítették Bem katonai, politikai, emberi egyéniségét, kissé különc, de különcségében is rokonszenves jellemét, szokásait, akiben kiáltó ellentétet alkotott a látszatra törékeny külső és a szívós, fáradhatatlan lelkierő; hamar kiütküztek a vezéri tulajdonságok, a sereg szükségleteit mindenkor számbavevő atyai gondoskodás és a szigor, mely mögött érző szív dobogott.
Képet lehetett alkotni Bem sajátos hadvezetéséről is, melyben oly nagy szerepet játszott a sereg villámgyors mozgatása. Teljes nagyságban mutatkozott meg itt a Napóleon hadjárataiban megedződött katona, aki híven őrízte azokat az alapelveket, melyeknek jegyében hosszú időn át Napóleon a fényes győzelmek sorát aratta. Ilyen volt különösen az az elv, hogy a csata előtt egy meghatározott pontra kell összevonni a lehető legnagyobb erőt és a célirányos tüzérségi tüzet. Már az 1831. évi felkelésben kiválóan vizsgázott Bem a tüzérségi tűz alkalmazásában; Erdélyben azután számos alkalommal volt módja, hogy bebizonyítsa, milyen mester ezen a téren.