TERMÉSZETTUDOMÁNY / Matematika kategória termékei
Analízis

Analízis

Szerző:

Kiadás:

Budapest, 1998

Kiadó:

Nemzeti Tankönyvkiadó

Kategóriák:

Matematika Tankönyv

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

471 p.

Kötésmód:

papír

ISBN:

9631923339

tartalom:

Néhány évvel ezelőtt, a műszaki főiskolákon tanító matematikusok konferenciáján vetődött fel, hogy ezeken a főiskolákon hasznos lenne egységes matematikai tankönyvből oktatni. Ez a gondolat valósult meg – a műszaki főiskolák fennállása óta először – abban a három kötetben, amelyek most a hallgatókhoz jutnak.
A matematikai analízis, a lineáris algebra, a valószínűségszámítás és a matematikai statisztikával foglalkozó kötetekre jeligés pályázatot írt ki a Művelődésügyi Minisztérium. Ezen a pályázaton szinte minden műszaki főiskola elindult, így is igazolva, hogy igen erős az egységes tankönyv iránti igény. E pályázat eredménye alapján fogtunk hozzá a sorozat elkészítéséhez.
E könyvek létrejöttekor nagy gondot fordítottunk arra, hogy az érdekeltek minél szélesebb körben kaphassanak beleszólást mind a tematika kialakításába, mind a kidolgozás módjába. Mindazok, akiknek a pályázata valamilyen formában elismerésben részesült, alkotó módon vettek részt e könyvsorozat megjelentetésében. Ezt az alkalmat is megragadjuk, hogy sok, hasznos tanácsukért, áldozatkész munkájukért köszönetet mondjunk a szerzőknek, a bírálóknak és mindazoknak, akik nélkül ez a vállalkozás nem születhetett volna meg.
Ismert tény, hogy a műszaki főiskolákon a matematika bár alapvető tantárgy, mégis csak szükséges eszköz a műszaki tantárgyak oktatásához. Ennek következtében a különböző főiskolákon a matematika tananyag mennyiségében is, mélységében is erősen eltérő. Ezekben a könyvekben igyekeztünk mindazt feldolgozni, amire valamelyik főiskolán szükség lehet, belesűríteni mindazt, ami valamelyik főiskolán is tananyagként található meg. Ennek következtében egyik főiskolának sem ajánljuk – és nyilván egyik főiskola sem vállalhatja –, hogy az e könyvekben megtalálható anyagot teljes egészében tananyagnak tekintse. Saját „szükséglete” szerint kell válogatnia, és saját lehetőségei szerint kell mélyítenie a leírtakat, kiegészítve természetesen a saját speciális műszaki irányultságához szükséges tudnivalókkal és feladatanyaggal. Ehhez a főiskolákon a speciális példatárak általában rendelkezésre állnak.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!