A vándorszínészettől a Nemzeti Színházig

"A kötet százharminchét levelét a magyar színészet hőskorában, 1790 és 1837 között vetették papírra: a dokumentumok az első színházi próbálkozásoktól a Nemzeti Színház megnyitásáig ívelő történelmi folyamatról tudósítanak. Olvashatunk a vándorló színtársulatok hányatott sorsáról, a deszkaszínek fölállításáról, a kosztümökről és a könyvtárakról, az anyagi gondokról és a színészélet örömeiről. A levélírók között a kor neves irodalmi személyiségeit - Kazinczyt, a két Kisfaludyt, Bajzát és Vörösmartyt - éppúgy megtaláljuk, mint az ügy érdekében szorgoskodó főurakat és mecénásokat, a Wesselényi bárókat vagy Széchenyi Istvánt. Az előadások kulisszatitkait főként a színészek, rendezők leveleiből ismerjük meg: Kelemen László és Kótsi Patkó János az első nemzedék gondjairól tudósít, Kántorné, Déryné, Székelyné, Benke József vagy Megyeri Károly a megtűrtség, az elfogadás és az első sikerek grádicsait járják végig, míg Egressy Gábor, a Lendvay házaspár vagy Laborfalvi Róza a színházművészet jogainak végleges elfogadását kivívva viszi diadalra az eszmét. A levélgyűjtemény alapján arról is képet alkothatunk, hogy a magyar nyelven játszó, állandó színház nemcsak épületet jelentett, mint ezt sokáig hitték, hanem műsort, játszó személyt, közönséget is"