TÖRTÉNELEM / Művelődéstörténet kategória termékei
Melankólia

: Melankólia

Kiadás:

Budapest, 1984

Kiadó:

Magvető Kiadó

Kategóriák:

Művelődéstörténet Művészettörténet

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

405 p.

Kötésmód:

egészvászon

ISBN:

9631401758

tartalom:

"A test és lélek, illetve az egészség és a betegség viszonyának gyökeres átértékelése szükséges ahhoz, hogy a melankóliának, ennek az utóbbi évszázadban egyre inkább háttérbe szorított fogalomnak visszaadhassuk az őt megillető jogait. A romantika korában kezdődött el a fogalom köznapi és orvosi értelmezésének meghasonlása, és ebben jelentős szerepük volt maguknak a romantikusoknak is. A melankóliát halálba vezető élettechnikává fokozták, márpedig a közvélemény ezt nem fogadhatja el. A társadalomnak nem lehet épeszű tagja az, aki elébe szalad a halálnak, mintegy kihívja maga ellen, és mivel a melankóliában ott lappang a halálvágy is, az elmebetegségek egyre szigorodó rendszerébe kell besorolni." -Talán nem túlzás azt állítani, hogy Földényi F. László Melankólia című könyve éppen e forgalom leszűkítő, modern kori értelmezése ellenében született meg. A szerző az európai kultúra kétezes éves történetét vizsgálja úgy, hogy nincsenek előre gyártott, kész válaszai, hanem a különböző korok és gondolkodók kérdéseit fogalmazza újra.

leírás:

Védőborítója szakadt.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
Hasonló termékek:
Vida Géza
Vida Géza Marin Mihalache
400 Ft 200 Ft
Greco 1547-1614
Greco 1547-1614 Kampis Antal
600 Ft 300 Ft
Reynolds
Reynolds Czére Andrea
500 Ft 250 Ft
Esztétika
Esztétika Sík Sándor
3 600 Ft 1 800 Ft
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!