A XVII. századi magyar tudományosság egyik legkiemelkedőbb alakja volt Pápai Páriz Ferenc. Úttörője a modern, polgári, természettudományos szemlélet hazai kialakításának, népszerűsítésének. Jól ismerte és fölmérte a hazai állapotokat, és ezeken segítendő írta meg orvostani könyvét, amelyet mintegy házidoktornak szánt azon gazdák, gazdasszonyok és elesett személyek számára, akik nehezen vagy egyáltalán nem juthatnak „értelmes orvos” közelébe. Elsősorban tehát a gyakorlatot, a praktikusságot tartotta szem előtt, olyannyira, hogy arra is volt gondja: orvosságot, gyógymódot többfélét is említsen egyazon kórra; tekintetbe véve a szegényebbek szűkebb lehetőségeit is: olcsóbb s drágább gyógyszereket is ajánlott.
A kötetet Szablyár Ferenc gondozta, s látta el utószóval, jegyzetekkel, szómagyarázatokkal, amelyek nemcsak a mű megértését segítik, hanem egy messze tűnt évszázad szóhasználatát, tudományos szemléletét is érzékletesen állítják előnkbe.
"Valaminthogy minden közbevetés és idestova való kapkodás nélkül Istenhez kell folyamodni egyedül ott, ahol a rendes eszköz megfogyatkozik, és a nyavalya szokatlan, és az Istennek rendkívül való ostora (minémű vala a Dávid idejebéli pestis; és az Abimélek házában, a Sára elragadtatása miatt, ama minden méhnek bezároltatása, hogysem nem foghatna senki méhében, sem aki már azelőtt fogadott volt, nem szülhetne), úgy bizony ellenben mind Isten kísértőnek, s mind a maga veszedelmének akarva való okának méltán mondhatjuk azt, aki azt feltévén, hogy az isten egyedül elégséges lévén minden nyavalyáknak gyógyítására, arra nézve az eszközöket, melyekre szert tehetne, vakmerőképpen elmúlatja."