Heinrich von Kleist: Drámák I-II. kötet

˝A mi számunkra már régóta kétségtelen, hogy a XIX. század első évtizedének Goethe és Schiller mellett Kleist a harmadik legnagyobb drámaírója. Egyéniségében sok minden vagy alig érthető, ezért sokan ezt a lángeszű írásművészt egyben elmebetegnek is tekintik. Tulajdonképpen kora ifjúsága óta lelki válságban él. Ide-oda hányódik a német városok között. Egymás után írja jobbnál jobb drámáit. Ezeket általában itt-ott be is mutatják, de sem a kritikának, sem a közönségnek nem tetszenek. Újságoknál próbálkozik, hiszen meg kell élnie. Cikkeit általában el is fogadják, mert érdekesek és egyéniek. Egy vígjátéknak, ˝Az eltört korsó˝-nak némi sikere is van. Csak humorát veszik tudomásul, de azt csak sokára - a szerző halála után - ismerik fel, hogy ez a komédia a bürokrácia kitűnő szatírája. - Élete szakadatlan nyugtalanság. Kant racionális filozófiája kétségbe ejti, hatására egyszerre nem érti, minek mi értelme van. Elkezdi nem hinni, amit tud. A tapasztalható igazságtalanságok felháborítják. Jól tudja, hogy remekműveket ír, de azt kell látnia, hogy ezek senkinek sem kellenek. A sikertelenség gyötri amúgy is gyenge idegeit. A nők körében sincs sikere. Elszántan készül a halálra, s ezt a véget egy tragikus szerelmi kalanddal akarja elérni. Több leánynak felajánlja, hogy kövessenek el közös öngyilkosságot. Végül akad egy hasonlóképpen zavart lelkű nő, aki szintén a közös halálban kívánja megtalálni a végső szerelmi gyönyört. - Kimennek egy Berlin közelében fák közt kéklő tóhoz. Ott Kleist katonaidejéből megmaradt pisztolyával előbb lelőtte a leányt, majd szíven lőtte önmagát is. A mindössze 34 évre terjedő sikertelen élet után azonban szinte azonnal megérkezett a siker, majd a világsiker, amely máig is tart.˝ Hegedüs Géza