Heinrich Mann: Nehéz élet

"A gyerek közömbös idegennek érzett minden évszakot, csak a telet nem. Ilyenkor a Keleti-tenger hideg szeleket és viharokat zúdított a kopár partra. Ez jó volt, ezt szerette. Igaz, évközben voltak nyári hetek is, de ezek csupán a fürdővendégek gyermeki és nem Mária meg testvérei számára köszöntöttek be. Ők mindössze éltek az alkalommal és velük együtt élvezték a nyarat, amely a gyerekek szemében csupa valószínűtlen varázslat volt. Éjszaka álmában elfelejtette, hogy július van és dagadni látta a tengert. Hatalmas robajjal ömlött feléje a víz, a hullámok egyre magasabbra tornyosodtak és el akarták nyelni a házikót, amelyben Mária aludt.
Apját Lehningnek hívták, földmunkás volt. Az anyja, Erzsébet, ő is parasztnál szolgált. Mégis valamennyi gyermekükkel együtt különálló kis szalmafedeles házikóban laktak, közvetlenül a tenger partján, ott, ahol vége volt a sétánynak. Ugyanott szűnt meg a kőből épült gát is, amely már nem védte meg a házikót. Isten kezében voltak mint és a veszedelem bármikor rájuk törhetett. De Máriát a félelem jobban gyötörte, mint a többieket."