SZÉPIRODALOM / Német irodalom kategória termékei
Nehéz élet

: Nehéz élet

Fordító:

Kiadás:

Budapest,

Kiadó:

Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt.

Kategóriák:

Német irodalom Regény, elbeszélés

Terjedelem:

264 p.

Kötésmód:

egészvászon

tartalom:

"A gyerek közömbös idegennek érzett minden évszakot, csak a telet nem. Ilyenkor a Keleti-tenger hideg szeleket és viharokat zúdított a kopár partra. Ez jó volt, ezt szerette. Igaz, évközben voltak nyári hetek is, de ezek csupán a fürdővendégek gyermeki és nem Mária meg testvérei számára köszöntöttek be. Ők mindössze éltek az alkalommal és velük együtt élvezték a nyarat, amely a gyerekek szemében csupa valószínűtlen varázslat volt. Éjszaka álmában elfelejtette, hogy július van és dagadni látta a tengert. Hatalmas robajjal ömlött feléje a víz, a hullámok egyre magasabbra tornyosodtak és el akarták nyelni a házikót, amelyben Mária aludt.
Apját Lehningnek hívták, földmunkás volt. Az anyja, Erzsébet, ő is parasztnál szolgált. Mégis valamennyi gyermekükkel együtt különálló kis szalmafedeles házikóban laktak, közvetlenül a tenger partján, ott, ahol vége volt a sétánynak. Ugyanott szűnt meg a kőből épült gát is, amely már nem védte meg a házikót. Isten kezében voltak mint és a veszedelem bármikor rájuk törhetett. De Máriát a félelem jobban gyötörte, mint a többieket."
 

Állapot:

használt, de jó állapot

Ár:

600 Ft helyett -50% 300 Ftrendelhető
Hasonló termékek:
Az alattvaló
Az alattvaló Heinrich Mann
700 Ft 350 Ft
Kisváros
Kisváros Heinrich Mann
600 Ft 300 Ft
Az alattvaló
Az alattvaló Heinrich Mann
700 Ft 350 Ft
Új hősök
Új hősök Kung Csue
900 Ft 450 Ft
Ég az erdő
Ég az erdő Barabás Gyula
700 Ft 350 Ft
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!