Kosár
"Ibsen is ízig-vérig színházi ember, mint Shakespeare vagy Moliére; fogékony fiatalságát színháznál tölti, ő is színpadban gondolkozik. Polgári darabjaiban átveszi a francia realista dráma technikáját; nincs drámaíró, aki nála tömörebb, feszültebb párbeszédet tudna írni. De új mondanivalója megköveteli, hogy a drámai technikát bizonyos új fogásokkal bővítse.
Ilyen Ibsen „analitikus módszere". Drámáinak döntő eseménye legtöbbször már az első felvonás előtt megtörtént, mi csak a kibontakozást látjuk magunk előtt, mint az Oidipus királyban; e drámákat jéghegyekhez lehetne hasonlítani, amelyeknek nagy része a tenger alatt van. A párbeszéd feszítő erejét a már megtörtént dolgok lassú és veszedelmes nyilvánosságra kerülése adja meg.
A másik újítás a „kétsíkú párbeszéd". Hogy szubtilis mondanivalóit a színpadon kifejezhesse, rá kellett nevelnie a színészt és a közönséget, hogy egy színpadi mondat egyszerre kétféle dolgot jelenthet: azt, amit szó szerint jelent és valami egészen mást is. A kétsíkú dialógusból fejlődtek ki Ibsen híres szimbólumai. Legtökéletesebb szimbolikus darabja a Vadkacsa: a vadkacsának teljes színpadi jelentősége van akkor is, ha nem tudatosítjuk magunkban, hogy a vadkacsa kb. az élethazugságot jelenti. Később a szimbólum modorossággá vált. Ezek a szimbólumok azok, amelyek oly erősen elavultak Ibsen darabjaiban, hogy már csaknem groteszk hatást tesznek."
László Zoltán, Literatura.hu
