TÁRSADALOMTUDOMÁNY (történelem nélkül) / Nyelvészet kategória termékei
Vang Hszi-cse (Wang Xizhi) kalligráfiái, gyakorlókönyv (kínai nyelven)

Vang Hszi-cse (Wang Xizhi) kalligráfiái, gyakorlókönyv (kínai nyelven)

Kiadás:

1999

Kategóriák:

Nyelvészet Kínai irodalom Kínai nyelv

Nyelv:

Kínai

Terjedelem:

cca. 150 p.

Kötésmód:

papír

ISBN:

7200013609

tartalom:

"A távol-keleti kalligráfia gyökere maga az írás. Kialakulása az írás történetében bekövetkezett változásnak tekinthető, és tulajdonképpen az ecset megjelenéséhez kötődik. A Távol-Keleten először Kínában terjedt el ez az írásmód, Japánba - koreai közvetítéssel - csak jóval később jutott el. A kalligráfia Kínában az i.e. 2. század környékén kezdett kialakulni. Kezdetben bambuszból készült, hosszú, vékony lapocskákra írtak, amelyeket könyvvé kötöttek össze. Ezt bambuszírásnak, illetve bambuszkönyvnek is hívják. A papír néhány évszázaddal később terjedt el, ekkortól kezdve már inkább erre írtak. A tus, amelyet használtak, lényegében máig nem változott. A korai időkben elsősorban rövid taoista, konfuciánus írásokat jegyeztek le. Később, a papír megjelenésével már terjedelmesebb szövegeket is tudtak rögzíteni. E korszak legjelentősebb mestere a 4. században élt Vang Hszi-cse (Wang Xizhi). Őt a mai napig másolják, Japánban is."

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!