Nagyon szeretnék már másvalaki lenni. Szörnyen únom, hogy mindig csak ugyanannak az embernek érezzem magam. Rettenetesen lélekölő dolog ám az, ha az ember olyan egyéniségnek a bőrébe van belevarrva, amilyen én vagyok: savanyú unalompóc s amellett örökké csak mérgelődöm. De meg különben sincs annak értelme, hogy az ember születésétől haláláig mindig csak ugyanabban a bőrben maradjon. Az élet összes unalomlehetőségei közül ez megy leginkább az idegeinkre. Aki még soha nem únt bele önmagába, aki még soha nem érezte önmagában az égő vágyat, hogy egyszer végre egy másik embernek az agyával élhessen és cselekedhessék, az megérdemli, hogy szentté avassák, az önmegadásban és a türelmében jelentkező végtelen nagy erényei miatt. Ha az agyvelő átültetését már ki találták volna, én bizony nyomban befeküdnék a klinikába, hogy kicseréltessem a magamét. Mielőtt rám tennék az éteres vagy kloroformos álarcot, szépen megkérném a nagyhírű orvosprofesz szor urat, hogy egyúttal legyen szíves és cserélje ki az arcomat is, mert már irtózatosan útálom azt a képet, amellyel az anyatermészet megáldott.
Szőke szeretnék lenni, égszínkék vagy vas-szürke szemmel; azt szeretném, ha olyan nyugodt, egyenes vonalú arcom lenne, mint valamilyen angol gentlemannek vagy norvég futbal-kapitánynak.