TERMÉSZETTUDOMÁNY / Ornitológia kategória termékei
Egy maréknyi természetvédelem

: Egy maréknyi természetvédelem

Kiadás:

Budapest, 1990

Kiadó:

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

Kategóriák:

Ornitológia Környezetvédelem Ifjúsági

Nyelv:

Magyar

Sorozat:

MME könyvtára

Terjedelem:

55 p.

Kötésmód:

papír

tartalom:

"Ezt a könyvet gyerekeknek szántam, felnőtt olvasóimtól tehát elnézést kérek a tegező stílusért. A körülöttünk még élő, de számtalan sebből vérző természet, az erdők, a vizek, a rétek és legelők a bennük és rajtuk élő állatokkal együtt veszélyben vannak, egyes fajok a kipusztuláshoz állnak közel. Ha egyáltalán lehet még remény a megmentésükre, ez elsősorban csak a fiatalok segítségével, az ő még töretlen optimizmusukkal sikerülhet. A könyv anyaga felhívás a védelemre, a fák, bokrok, virágok, madarak, békák és más állatok megmentésére. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület megalakulása óta (1974) ennek érdekében fáradozik és munkája - ezt túlzás és szerénytelenség nélkül állíthatom - már eddig sem volt hiábavaló. Bizonyítják ezt egyebek mellett a ritka ragadozómadarak gyakorlati védelme során elért, ma már Európa-szerte ismert kiemelkedő eredmények, a különböző élőhelyek megmentésére tett erőfeszítések és még sok-sok más, sikeresen megoldott természetvédelmi feladat. Lehet sokat tenni a természetért magányos farkasként is, de még többet, szervezettebben és eredményesebben, ha együtt dolgozik velünk. Lépjen be tagjaink közé! Egyesületünk minden jelentkezőt, fiatalokat és idősebbeket örömmel vár! A cél közös és meghatározott: tiszta vizeket, zöldellő erdőket, friss levegőt és madárdalos tavaszokat szeretnénk látni és érezni magunk körül és ezt szeretnénk hátrahagyni unokáinknak Is. De ez a feladat, amely nem csak az állatok és növények szempontjából, de az egész emberiség számára életbevágóan fontos, csak mindenki segítségével, kölcsönös összefogással sikerülhet. Elkezdeni pedig addig kell, amíg még nem késő."

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!