Lidia Szejfullina: Egy kuruzsló élete

"Szejfullina könyve, mint egy mérleg; első részében a régi rend igazságtalansága és kínja halmozódik fel, a másodikban az újé. Első pillanatra mintha a két serpenyő egyensúlyban volna. A cárizmus kegyetlen szolgabírája a kommunizmus alatt a cseka vizsgálóbírája lesz. Igaz, leleplezik. A párt tele van haszonlesőkkel s ezek a leghangosabbak. A tömeg az új rendben is csak tömeg, orránál vezetteti magát még egy hisztérikától is, viszont a szerencsétlen álintellektüelekre, Viktoskára halált kiált csak azért, mert nem tud színészkedni. Az igazságtalanságokat nemcsak szóval panaszolják, a könyv cselekménye is egy igazságtalan bírói ítélet körül szövődik. Hasztalan az igazi kommunisták s mondhatnánk: e könyvben az igaz emberek minden erőfeszítése, Viktoskát, az álintellektüelt, de jó proletárt kivégzik. Szóval a könyv minden sarkából panaszt, kifogást és vádat ont. Nem is rendszerek ellen, hanem az emberek ellen. Forradalmi tehát, vagy ellenforradalmi? Ha külföldön jelenik meg, ellenforradalmi; azáltal, hogy Oroszországban jelent meg, forradalmi; az új orosz irodalom egyik legbátrabb alkotása. Természetes, az ilyen szempontú ítélkezés már föltételezi, hogy a könyv, mint irodalmi alkotás, vitán felüli. Szejfullina kitünő írónő; megfigyeléseiben könyörtelen, kifejezésben takarékos, a stílusa közvetlenül emberi. Nem az a fölszínén csillogó-tündöklő, minden mondatban legalább egy ügyes bukfencet produkáló stílus, amelyre most mi Európában törekszünk. Majdnem színtelen, de azonnal a mélységével sodor. Olyan, aminőre ők Tolsztoj óta törekszenek. Ezt a stílust Gellért Hugó fordítása mesterien adja vissza." lllyés Gyula, Nyugat