A belgyógyászat alapvonalai I-III.

˝Teljesen új átdolgozásban jelenik meg ennek a már klasszikusnak számító, didaktikailag mintaszerűen bevált belgyógyászati tankönyv kiadása. Ismereteink egyre bővülnek, és csak a lényegre törekedve is eléggé nagy a könyv terjedelme, de azt, hogy végül is mit kell mindebből egy orvostanhallgatónak a belgyógyászati államvizsgára megtanulnia, azt a három éves tanmenet előadóinak, gyakorlatvezetőinek kell meghatározniuk, a tanszékek elképzeléseinek megfelelően. Más az, amit a vizsgákra kell megtanulni, a vizsgakérdésekre jeles vagy legalább elégséges felelet érdekében, és más, sokkal több az, aminek az ismerete egy orvos általános, szinte tudat alatti műveltségéhez hozzátartozik, tehát ami itt, e könyvben nem is megtanulásra van szánva, hanem csak átolvasásra. Az alaptárgyakból tanultaknak a gyakorlati ismeretekhez szükséges fölelevenítése elég sok helyet foglal el, de a medikus mindebből külön-külön tárgyakként már levizsgázott, tehát ezeknek itteni integrált összefoglalása csak arra szolgál, hogy könnyítse a klinikum megértését, ami nélkül művelt orvos senki sem lehet. Ezeket - a többnyire apróbetűs részeket - átugorva, a könyv alig több mint a felére zsugorodna. Tapasztalat szerint azonban ezt a könyvet a medikus magával viszi a pályájára segítőként, hogy utánanézhessen, ha egy-egy beteggel behatóbban kell foglalkoznia, és ebből tanul tovább, folyóiratok és egyéb kiadványok olvasásával, a belgyógyászati szakvizsgára. Őnekik különösen a figyelmükbe kell ajánlani az elméleti összefoglalásokat, amelyeket az orvostanhallgatók még jól tudnak, de ami azután a mindennapi rutinban lassan feledésbe megy. A mai orvos, legyen általános orvos vagy belgyógyász szakorvos, rengeteg laboratóriumi vizsgálatot kér és kap, de még a fontosabbjainak is a számértékeit csak akkor tudja fejben tartani, hogyha szinte mindennap találkozik velük...˝