Tringer László: A szorongás és a szorongásos zavarok

A szorongás az élő szervezetek működésének egyik legátfogóbb sajátsága. Úgyszólván nincs olyan lélektani, pszichiátriai, de filozófiai elmélet sem, amelynek ne lenne saját mondanivalója a szorongásról. Bár a szorongással kapcsolatos elképzelések egyidősek az emberiség történetével, a fogalom jelen formájában viszonylag későn jelenik meg az irodalomban. Elterjedése elsősorban Freud és iskolájának tevékenységére vezethető vissza. […] A „szorongás” címszó alatt meg lehetne írni az ember történelmét, biológiáját, lélektanát, szociológiáját, stb. Érthető. Az emberiség fennmaradását elsősorban jól működő szorongás-, azaz veszélyelhárító rendszerének köszönheti. Az embermivolt sikerét vagy kudarcát a szorongásos helyzetekkel való megbirkózás alapján minősíthetjük legkönnyebben. A kockázat-, azaz szorongásmentes életre való egyre erőteljesebb törekvés sajátos ellentmondásban van a továbbra is elkerülhetetlen legnagyobb kockázattal: azzal, hogy az élet esetleges, azaz nem szükségszerű, hogy „Én” itt legyek. E kockázat és a vele járó szorongás abszolút jellegű, mivel egyrészt bizonyos, hogy itt vagyok, másrészt bizonyos, hogy egyszer az életem véget ér, és akkor már nem leszek itt. A szorongásban végső soron a megsemmisüléstől való félelmet váltjuk aprópénzre...