MŰSZAKI / Rádió, televízió kategória termékei
A tv-vételtechnika gyakorlata

, : A tv-vételtechnika gyakorlata

Kiadás:

Budapest, 1983

Kiadó:

Műszaki Könyvkiadó

Kategóriák:

Rádió, televízió Elektronika

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

562 p.

Kötésmód:

karton

tartalom:

Könyvünk fejezeteiben a televízió-vételtechnikai alapelvét ismertnek tételezzük fel az Olvasó részéről. Munkánknak az volt a célja, hogy a gyakorlati szakemberek és a tv-amatőrök egyre szélesedő tábora számára olyan összefoglaló ismeret- és adattárat állítsunk össze, amely segítséget nyújthat mindennapi munkájukhoz, az érdeklődők pedig tájékoztatást kapjanak a tárgykört érintő kérdésekről. Röviden szükségesnek véljük összefoglalni azokat a szempontokat is, amelyek szerint könyvünket felépítettük, s ami az egyes fejezetek megírására, ill. az egyes témakörök elhagyására késztetett bennünket. Mint minden könyv, a miénk is szűkre szabott terjedelmű - legalábbis ami a feldolgozandó ismeretanyagot illeti. Éppen ezért elhagytunk minden olyan elméleti és gyakorlati részt, amivel az utóbbi években részleteiben is kiterjedten foglalkoztak egyéb könyvek szerzői, s amelyek feltehetően e könyv olvasóközönségének is rendelkezésére állnak. Így többek között nem foglalkozunk egyedi antennákkal és azok méretadataival, de kitérünk a közösségi antennarendszerek ismertetésére, mivel az utóbbi időben ennek nagyobb jelentősége van, különösen a városlakók számára.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!