„Európát északon, délen és nyugaton tengerek veszik körül. Az Északi-Jegestenger, a Földközitenger és az Atlanti-óceán alkotják e világrész természetes határait. Európa legészakibb pontjának Magero szigetét tekinti a tudomány, legdélibb foka Kréta szigete és legnyugatibb a Dunmore Head szigetcsoport. Európa keleti határa végigvonul az orosz birodalmon az Ural hosszában, átvágja a Káspi-tengert és Transzkaukázián keresztül halad tovább. Erre vonatkozólag azonban még nem mondta ki az utolsó szót a tudomány. Míg egyes tudósok a kaukázusi hegyvidék déli részét Ázsiához tartozónak tekintik, addig mások, főleg Transzkaukázia kulturális fejlődésére való tekintettel, kénytelenek ezt a földrészt is Európa egy részének elfogadni. Bizonyos mértékig tehát a maguk viselkedésétől is függ, fiaim, hogy ez a mi városunk a művelt Európához, vagy az elmaradt Ázsiához tartozzék-e ...!"
A tanár önelégülten mosolygott. A negyven tanulónak pedig a transzkaukáziai Baku orosz császári, humanisztikus gimnáziumának harmadik osztályában, elakadt a lélegzete a tudomány mélységétől és a felelősség súlyától.
Egyi deig meghatott csendben ültünk valamennyien: harmincan mohamedánok, négy örmény, két lengyel, három szektárius és egy orosz. Azután Mehmed Hajdár jelentkezett az utolsó padból és így szólt: - Tanár úr, kérem ... Mi már inkább Ázsiában maradunk.
Erre harsogó kacagás tört ki. Mehmed Hajdár második éve koptatta már a harmadik osztály utolsó padját.