Sylvi Kekkonen: Amalia

"Hideg van. A levegő áttetszően tiszta és éles. Magas az égbolt... Az eevalai útelágazásnál Amalia felszáll az autóbuszra... Fia élénken lengeti sapkáját az elrobogó autóbusz felé... Ez a búcsú fiatalos pírt varázsol Amalia halvány arcára. Lehajtja fejét. és egy pillanatra szemét is lecsukja, mintha el akarná rajtani tekintetét. De hamarosan összeszedi magát, és megfakult kék szemével tűnődőn néz előre, ahogy valamikor apja nézte a lenyugvó napot az őszi tarlók felett." Egy film parasztasszony, az egyenes, munkáskezű, szeretetre sóvárgó, de szabadságát és büszkeségét soha fel nem áldozó Amalia búcsúzik így otthonától és eddigi életétől. Vajon mi indította ezt az élete alkonyára eljutott asszonyt arra, hogy nekivágjon az ismeretlennek? Talán elhibázta az életét? Vagy inkább a körülötte folyó élet volt elviselhetetlen? Erre ad feleletet a regény, miközben bemutatja Amalia életét, a földdel és az emberekkel folytatott szakadatlan küzdelmét.