Icik Manger: Az édenkert könyve

- Régóta itt vagy már, Smúel Abe? - Már több mint egy órája várok rád, Piszerl. Jót aludtál, unberufen! A nyitott ablakhoz léptünk, és kinéztünk rajta. Kint, a réten Behemót, a vadbika legelészett. Az őt őrző három mezítlábas pásztor kártyázott... Láttuk, ahogy Haszia angyalasszony ott sétálgat a paradicsomi réten. A kilencedik hónapban volt, és minden este sétálgatott egy kicsit az édenkerti réten, hogy kiszellőztesse a fejét a friss levegőn. - Piszerl, miért vett fel piros kötényt?! - kérdeztem pajtásomat. - Ha a bika meglátja a pirosat, ne adj' Isten, még valami szerencsétlenség történik! ... a várandós angyalasszonyka odament a bikához, és megsimogatta a nyakát... Simogatta, simogatta a hatalmas állatot - azután hirtelen egészen közel hajolt hozzá, és a fülébe súgta: - Jön a Messiás! A bika egész súlyos testében megremegett. "Jön a Messiás!" - Hisz ez azt jelenti: nyomban levágják, sakterolják, húsát darabokra szeletelik! Azután húsát megsütik, a cadikok megzabálják, kalácsdarabkákkal tunkolják a zaftját, és közben nyalogatják a szájuk szélét: "Ej-haj, ej-haj, ez aztán a paradicsomi íz! Valami mennyei!" Behemót, a vadbika ekkor valóban megvadult. "Jön a Messiás!", a veszély közel, szökni, menekülni kell! Menekülni, amíg nem késő, menekülni, a sakter kése elől!