Paul Auster: Holdpalota

„Senki sem felelős a történtekért; ettől azonban nem kevésbé nehéz elfogadnom, hogy így alakultak a dolgok. A rossz időzítésen múlott az egész. Lekéstük a csatlakozást, hogy úgy mondjam, vakon tapogatóztunk a sötétben. Ott voltunk mind, ahol lennünk kellett, s mégis elkerültük egymást; pedig hajszál híja volt, hogy egy csapásra kikristályosodjon körülöttünk minden. Végső soron erről szól ez az egész történet. Az élet: elvetélt lehetőségek sora. Minden részlet együtt van kezdettől fogva, ott a kirakós játék összes darabja, csak éppen az ember nem tudja összeállítani magának a képet.” Akárcsak Paul Auster New York-trilógiájának (Európa Könyvkiadó, Modern Könyvtár, 1991) hősei, ennek az erősen életrajzi jellegű műnek a főhőse is homályos szimbólumok közt éli sejtelmes életét, megtapasztalja a benne lakozó űrt, ám végül kinyílik a szeme egy szabadabb, teljesebb létezésre. A történet 1969 nyarán kezdődik, amikor az ember először lépett a Holdra. A hős, Marco Stanley Fogg, akinek mindhárom neve híres utazóra utal, szintén az ismeretlen felfedezésére indul. Életútja más életekkel fonódik össze — megismerkedik egy lánnyal, aki megmenti az éhhaláltól; elszegődik egy mozgásképtelen, vak öregúrhoz, akinek eltorzult tudatán át Fogg merőben más képet kap az emberekről és a világról; megismerkedik valakivel, akiről véletlenek sorozatán át kiderül, hogy nem más, mint az apja; és gyalogszerrel átkel a sivatagon, Utah-tól a Csendes-óceánig.