Kocsis L. Mihály: Fut-ni

"Sráckoromban arról ábrándoztam, hogy hosszútávfutó leszek. Ez szinte kézenfekvő volt, mert sorsom szerencsés alakulása folytán egyrészt rendelkeztem a mindenkori hosszú távval, másrészt pedig futásra alkalmas két fürge lábbal. És persze örökösen fűtött a vetélkedés szelleme.
Történt egyszer, hogy mezei futóbajnokságot hirdettek az iskolában. Lehet-e más a győztes? Álmomban rózsát hintettek rám a lányok... Aztán a verseny napján az igazgató bácsi közölte, hogy csak az futhat, aki előtte gyalogol. Mármint hogy gyaloglóverseny lesz a sportdélután első száma. Kérem: gyalogolni, amikor futni is lehet! Ki hallott ilyet? Meg voltam sértődve. Jó, ha indulni kell, indulok, de az erőmet nem áldozom fel szent futógyőzelmem veszélyeztetendő.
Indul a mezőny. Séta. A többiek elhúznak. Hm... Mintha én is gyorsítanék. Aztán: az ördögbe is, csak nem fogom eltűrni...
Így történt, hogy annak a délutánnak két győzelmét sohasem feledhetem. Jaj, kell-e hát mondanom? ."