Immár a harmadik, penyigei szerzők tollából kikerült könyvet indíthatjuk útjára. A „Hagyományok Penyigén" és a „Penyigéről 2000-ben" után most újabb, a hagyományvilágunk értékeit felmutató munkát adunk közre. E könyv készítője Kiss József Penyigén élő és dolgozó tanár.
Nagy örömömre szolgál, hogy Penyigén a fiatal értelmiségiek között napjainkban is található az a fajta pedagógus, aki munkája mellett kultúrateremtő, értékmentő feladatot is felvállal, mint sajátját. Kiss József szeretettel gyűjti az étkezési szokások, az élelmiszerek előállításának régi és napjainkban is élő, sőt egyre elevenedő hagyományszokásait.
A beregi, a szatmári nép fontos élelmiszer alapanyaga évszázadok óta a szilva. Termelése, feldolgozása nemcsak munkát jelentett és jelent, hanem hangulatos közösségi, társas alkalmakat is, amelyek rohanó világunkban is példaértékűek, mert szükségesek.
Kiss József ismerője és kedvelője a jó szatmári, penyigei ételeknek. Szabadidejében, baráti társaságban szívesen áll a lábasok, bográcsok mellé, s az idősektől tanult recepteket is érdeklődéssel kipróbálja. Ebben a kötetben számtalan ételleírásából adunk át egy jókora csokorral, remélve, hogy akik elolvassák, kedvet fognak kapni az elkészítésére, fogyasztására.
A könyvben, mint a cím is jelzi, kiemelt helyet szentelt a lassan világhírűvé váló Penyigei szilvának és a belőle készült sokféle finom terméknek. Ügy gondoljuk, megérdemli ez a szilvafajta az ily módon is kifejezésre juttatott méltó megbecsülést. Jövője van ennek a szilvának, mint a táj jellegzetességének, s nemcsak a hétköznapok gasztronómiájában. A falusi turizmus elterjedésével, a Szatmár-Beregi Szilva Út Egyesület részeként még sokat felmutathat értékeiből a szatmári, a beregi táj. Ezt a célt is szolgálja ez a könyv.
SPORT ÉS PASSZIÓ / Szakácskönyv, gasztronómia kategória termékei
Kiss József: Könyv a szilváról
Kiadás:
Penyige, 2001
Kiadó:
Kategóriák:
Terjedelem:
103 p.
Kötésmód:
papír
ISBN:
9630092417