Lakos Éva: Holtomiglan? Holtodiglan?

˝Ezüstös holdfényben fürdik a munkásszálló a békés éjszakában. A kivilágított portásfülke néha fénykörébe húz egy-egy görnyedten botorkáló emberalakot, majd azt is elnyeli a kapu mögött leselkedő sötétség, és újra csend lesz. Holdbéli nyugalom ül az épületeken, a sötét ablakok mögött ezernyi ember alszik. Fiatalok és öregek, ártatlanok és vétkesek, győztesek és elbukottak - most csak alvók. Sokfelől érkeztek. Volt, aki szabadon jött, és volt, akinek jönni kellett. Volt, aki magával hozta és megtartotta, növelte emberségét, és volt, aki a maradékot is elvesztegette. Vonatra szálltak Szabolcsban és Baranyában, Békésben és Nógrádban, Borsodban és Csongrádban, egybegyűltek és szétszóródtak Budapesten. Most megpihennek, mélyen alámerülnek álmaikba, s mint hajdan, az anyaölben, arcuk sima, ártatlan. Pihenjenek békében.˝