TÁRSADALOMTUDOMÁNY (történelem nélkül) / Szociológia kategória termékei
Éljünk magunknak?

: Éljünk magunknak?

Kiadás:

Budapest, 1972

Kiadó:

Szépirodalmi Könyvkiadó

Kategóriák:

Szociológia

Nyelv:

Magyar

Sorozat:

Magyarország felfedezése

Terjedelem:

404 p.

Kötésmód:

egészvászon

tartalom:

"Fekete Gyula nevét, műveit sokan ismerik máris orzságszerte, olvasóinak tábora nagy és gyorsan nő, de talán ennél is nagyobb hallgatóinak tábora, azoké, akik a Rádióból ismerik Fekete Gyula hangját, magvas eszmefuttatásait. Kisdiák korától kezdve írónak készült , de harmincadik évén is úl járt már, amikor első kötetét - egy novellagyűjteményt - közreadta, mert annak a nemzedéknek tagja, amelyet felnőttkora küszöbén szólított csatába a történelem. Alighogy a sárospataki kollégium kapuja becsukódott mögötte, már várta a halasztást nem tűrő feladat, s ő ment tenni a dolgát: földet osztani, újságot írni, szerkeszteni. Első kötetét hamarosan követte a második, egy kisregény. Azóta írt sok egyebet is, drámát, útirajzot, gyártörténetet, legigazibb műfaja mégis a regény. 1956 óta keletkezett regényeinek többsége két kiadásban fogyott el, közülük a legsikeresebb. "Az orvos halála" négyszer jelent meg eleddig idehaza s ezen kívül még vagy öt-hat nyelven, határainkon túl. Nagy és kiterjedt regényírói munkássága közben sem vált soha hűtlenné első műfajához, a publicisztikához. Alapos tudás, tárgyismeret, szenvedély jellemzi cikkeit, tanulmányait, amelyek közül nem egy országos vitát robbantott ki."

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!