TÁRSADALOMTUDOMÁNY (történelem nélkül) / Szociológia kategória termékei
A szociológia feladata és iskolái

: A szociológia feladata és iskolái

Fordító:

Kiadás:

Budapest, 1907

Kiadó:

Grill Károly Könyvkiadóvállalata

Kategóriák:

Szociológia

Terjedelem:

154 p.

Kötésmód:

egészvászon

tartalom:

„Amaz érdekes látványok között, melyekben korunk szellemi mozgalma oly gazdag, véleményem szerint, kevés van, mely oly megkapó és figyelemreméltó jelleget öltene, mint az, melyet a szociológia fellendülése és változó viszontagságai tárnak elénk. Mint a gondolat ibolyája születve az Auguste Comte filozófiai várának egyik tágas árkádjában; a hivatalos tudósok gőgös megvetése által üldözve, kik azt mint holmi szépirodalmároskodást vagy puszta fecsegést denunciálták; elhomályositva a jognak, a társadalmi gazdaságnak és a statisztikának szentelt tudományok által, melyek dús lombozatukkal félénk hajtásait elfojtották: később függetlenebb és méltóbb formát ölt Herbert Spencer rendszerében, ki óriási, hatalmas munkában tárgyalja. Miután ez időpontban – hála e könyvnek – megalapította szerencséjét és általános kedveltségre tett volt szert, nemsokára elveszti az általa meghóditott területet az epigonok hibái és különcködései miatt, melyek létét veszélyeztetik az által, hogy a biológia egy fejezetére szállitják le, avagy biológiai álöltözetben mutatják be.”

leírás:

Borítója felső része sérült, kopott.

Érvénytelen könyvtári bélyegzővel.

Állapot:

közepes

Ár:

800 Ft helyett -50% 400 Ftrendelhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!