FÖLDRAJZ / Útleírás kategória termékei
Kurgáni napló

: Kurgáni napló

Kiadás:

Budapest, 1987

Kiadó:

Szépirodalmi Könyvkiadó

Kategóriák:

Útleírás Szibéria Egészségügy

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

566 p.

Kötésmód:

papír

ISBN:

9631534405

tartalom:

Kurgán Szibéria nyugati kapuja. A száműzött dekabristák emléke fűződött nevéhez, de néhány évtizede már kórháza teszi világhíressé, amelyben Ilizarov professzor és munkatársai rendkívüli eredményeket érnek el a csontbetegségek gyógyításában, csontok növesztésében és egyéb csontrendszeri torzulások korrigálásában a professzor által kifejlesztett módszer segítségével. Kádár Mária kislányának bal lába már hét centiméterrel volt rövidebb, amikor négyéves korában Ilizarov megkezdte gyógykezelését. A súlyos beteg között a gyermek különösen sok munkát követelő ápolásához szinte nélkülözhetetlen valamelyik szülőnek, nagyszülőnek az állandó jelenléte. Kádas Mária tanári hivatását, szakmai előmenetelét háttérbe szorítva kislányát ápolta Kurgánban kis megszakítással egy éven át 1982-83-ban, majd 1985 telétől 1986 nyaráig egy újabb gyógyulási időszakban, amelyben a bal kéz összenőtt ujjainak a szétválasztását kezdték meg, s ez fogja kitölteni eztán is az életét a következő évtizedben. Télen harminc fokos hideg van, nyáron negyven fok a meleg. A kíméletlen időjárás gondját tetézik a gyógyulást elősegítő élelmiszerek beszerzésének a nehézségei. De mindez eltörpül az állandó szorongás, a sajgó együttérzés mellett, hiszen a műtétet követő időszakban az "apparát"-tal felszerelt végtagok fájnak, örökös rém a törés, a visszaesés, a láz. Ugyanakkor hálás öröm fakad a javulás, az eredmény láttán, és vigasz nyújt a kórtermekben összesodródott nehéz sorsú anyák barátsága, bajtársiassága is. Kis közönséggé válik a kórterem, amelyben gyakran a meleg emberségű orvosok és ápolóké a főszerep. A napló lenyűgöző olvasmány annak is, akit nem érint közvetlen közelről a betegség, mert abban a testi-lelki erőben, amelyből akár öt gyerek felnevelése is kitelne, abba a bátor sorsvállalásban, ahogy ez az asszony egyetlen kislányát hozzá akarja segíteni ahhoz, ami másoknak a természet észrevétlen adománya, az ép, egészséges mozgáshoz, az áldozatos anyaságnak a legendákból és mesékből ismerős ősképe merül fel. A Kurgánban élő egyszerű emberek, a mai szovjet ember szokatlanul közelről látott képe is - külön érdekessége a könyvnek.

leírás:

Érvénytelen könyvtári bélyegzővel.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!