VALLÁS / Vallás vegyes kategória termékei
A Mester lábainál

: A Mester lábainál

Kiadás:

Budapest, 1993

Kiadó:

Magyar Teozófiai Társulat

Kategóriák:

Vallás vegyes

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

45 p.

Kötésmód:

fűzött

tartalom:

Alcyone (J. Krishnamurti). "Mint idősebb abban a kiváltságban részesültem, hogy rövid bevezetést írhassak e kis könyvhöz, egy olyan fiatalabb testvérünk első munkájához, aki testben valóban fiatalabb, lélekben azonban nem. A bennefoglalt tanításokat Mesterétől kapta, midőn ő elkészítette a beavatásra, és emlékezetből írta le azokat - lassan, fáradságos munkával -, mert az angol nyelvet tavaly még nem bírta olyan folyékonyan, mint most. Legnagyobb részük a Mester saját szavainak hű mása; de ami nem ilyen szó szerinti ismétlés, az a Mester gondolata tanítványának szavaiba burkolva. Két kihagyott mondatot pótolt a Mester, két más esetben pedig egy-egy kihagyott szót. Ettől eltekintve, a többi Alcyone saját munkája, a világnak adott első ajándéka. Bár segítene másokon is, mint ahogyan őrajta segített az élőszóval adott tanítás, - ebben a reményben nyújtja át, De a tanítás csak akkor teremhet gyümölcsöt, ha az ember szerinte él, mint ahogyan ő élt, mióta Mester ajkáról hallotta. A példa és a tanítás követése feltárja a nagy kapu szárnyait az olvasó előtt, amint az író előtt feltárta, és rálép az Ösvényre." 1910. december havában Annie Besant

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!