Pablo Neruda: Elemi ódák

Most, hogy új könyvem jelenik meg magyarul, szeretnék egy-két szót hozzáfűzni elöljáróban. Mennyire szeretnék így szólni az olvasóhoz, mint egy tájékozatlan utashoz: itt a folyó, amott egy templom, toronyórával, még odébb sült halat lehet venni és enni a tengerparton.
Úgy érzem, mind e dolgok ott élnek verseimben: víz folyik, kihalt templomok fölött száguld az idő, halat árulnak a kikötőkben, a halpiacokon, amelyek sokkal többre tanítottak engem, mint az oceanográfiai szakmunkák.
A költészet lehet szép és homályos, lehet még szebb és egyszerű, de a sok magyarázgatás, értelmezés csak leszakítja fájáról, s lehullván, már csak olyan gyümölcs lesz, amiben nincs se homály, se világosság, se szépség. Többé nem szívja magába a levegő elemeit, melyek közt tündökölt és érlelődött. Elfeledve hever a földön, porral és szavakkal borítva.
Ezért hát a költők kevesebbet fecsegjenek és többet járják a természetet, kevesebb szót teremjenek és több gyümölcsöt, kevesebbet magyarázzanak és többet virágozzanak.