"Egykor a nyári reggelen, Angliában, 1893-ban, Viktória királynő uralkodása alatt, aki akkor szinte örökidőktől fogva ült már a trónján és úgy látszott, örökké is fog uralkodni, egy kis fiú pillantotta meg a napvilágot, akinek a neve Péter volt. Péter új név volt akkoriban, a Péterek nagy seregét megelőzte, akik Pán Pétertől származtatták a nevüket. Bizonyos nehézségekbe került, amíg a világra jött. Az édesapja, aki egész éjszaka nem feküdt ágyba, mert a vajúdás előtte való este - kilenc óra körül kezdődött - fel és alá járt a kertben, a harmatos gyepen s gyönyörűnek és szörnyűnek látta a világot, amikor meghallotta Péter első kiáltását. Péter olyan zajt csapott, mint egy ijedt kis tyúk, amikor kapirgálás közben valami nagyot talál. Péter anyja sokat nyögött, de aztán nem nyögött többé, Péter apja pedig kint állt a kertben és halkan mondogatta: Istenem, óh Istenem! Hogy a fene egye meg őket, miért nem szólnak már ki? Azután a bába kidugta a fejét az ablakon, - földszinti ablak volt és fehér rózsák futották körül - csak annyit mondott: "Minden rendben van, majd kiszólok, hogy mikor jöhet be", azután megint eltűnt." Részlet a könyvből.
SZÉPIRODALOM / Angol irodalom kategória termékei
Herbert George Wells: Joan és Péter I-IV. kötet
Fordító:
Kiadás:
Budapest,
Kiadó:
Kategóriák:
Angol irodalom Regény, elbeszélés
Nyelv:
Magyar
Sorozat:
Terjedelem:
4 db.
Kötésmód:
egészvászon