Bakó Ferenc: Egri borospincék

Az Egerbe érkező utas általában először a várat keresi fel, amelyet 1552-ben Dobó István várkapitány, hazájukat szerető és elszánt katonáival védett az ötvenszer nagyobb török sereg ostroma ellen. Ahogy a vár felé igyekvő látogató elhagyja a megyei tanács épületét és közeledik a várhoz, önkéntelenül is rabja lesz az eléje táruló képnek: a vár mögött emelkedő hegy, az Almagyar oldalán végtelennek tűnő szőlőskertek húzódnak. A levelek évszakonként változó, de mindig jellegzetes színei megadják a városképnek is váltakozó hangulatát. A szabályos közökben ültetett tőkék sorai a gondozott kultúrtájra utalnak. Ilyen benyomásokkal baktat fel a turista a történelmi vár bástyáira, falaira, ahonnan úgy látja maga előtt a várost és környékét, mintha domborzati térképet terítettek volna ki előtte.
Mit mutat ez a térkép? A város az Eger patak szűk völgyében, az itt kezdődő nagy hegyek déli lábainál települt. A dél felé szélesedő völgyet az Alföld széles síkja nyeli el a messzebb kanyargó Tiszával és azon túl a Hortobággyal. Dél felé, a kis, kopár temetődombon szerénykedő Rókusz kápolna (épült 1714) mögött az almagyari szőlők déli folytatásában a tihaméri szőlők, nyugat felé, a város közepén magasra emelkedő lyceum XVIII. századi csillagvizsgáló tornyán túl a Hajdúhegy hosszan elnyúló gerince, mindenütt a szabályos szőlősorokkal. Északnyugat felé a csaknem százéves török hódoltság egyetlen épen maradt emlékén, a minareten túl a Rác hegy szőlőskertjei hívogatnak. Északi irányban a Cigléd, és keletre, távolabb a várostól az Eged szőlői tanúskodnak arról, hogy a látogató a szőlők és borok klasszikus földjére érkezett. Minden szőlőhegy nevének története van és ezek a történetek részei a város és a környék történelmének.