Ludwig Wittgenstein: A bizonyosságról

A XX. század egyik legnagyobb hatású gondolkodójától mind ez idáig magyarul csak egyetlen – első – műve, a Logikai-filozófiai értekezés jelent meg. Most, a könyvkiadás sajátos fintoraként, Wittgenstein utolsó sorait tartja a kezében a magyar olvasó. A két mű egyúttal a filozófus két korszakát képviseli. Az Értekezés-ben – melyet Wittgenstein a Monarchia katonájaként az első világháború lövészárkaiban írt – a Bécsi Kör filozófusai ismertek eszméik letisztult megfogalmazására. Ám e szellemi rokonság hangoztatása Wittgensteinből csak idegenkedést váltott ki. A bizonyosságról című mű pedig a filozófus „cambridge-i korszakának” szülötte, mely korszak gondolatvilágát többek közt az analitikus filozófusok, illetve a „mindennapi nyelv filozófusai” érezték a magukéhoz közelállónak. Ám ők is Wittgenstein elutasításával találkoztak. A Wittgenstein-műveknek ez a sajátosan ellentmondásos befogadása – a hatástörténet megszokott megértési-félreértési jelenségein túl – maguknak a szövegeknek a megszokottat meghaladó rejtélyességével magyarázható: Az Értekezés száraz logikai formulái egy kimondatlan és kimondhatatlan – misztikus – etikai tanításra utalnak. A késői művek nyelve – filozófiai szövegeknél meglehetősen szokatlan módon – a mindannyiunk által beszélt mindennapi nyelv, melyet Wittgenstein a filozófiai érvelés egyedül értelmes közegeként ismer el. Ám e késői szövegek fő érve is az életünkre, nyelvünkre való rámutatás, melyben egy minden racionális, rendszerszerűségre törekvő érvelés előtti igazság mutatkozik meg, nem kevés értelmezési nehézség elé állítva az olvasót.