TÁRSADALOMTUDOMÁNY (történelem nélkül) / Filozófia kategória termékei
A filozófia alapelvei

: A filozófia alapelvei

Fordító:

Kiadás:

Budapest, 1996

Kiadó:

Osiris Kiadó

Kategóriák:

Filozófia

Nyelv:

Magyar

Sorozat:

Osiris Könyvtár

Terjedelem:

155 p.

Kötésmód:

papír

ISBN:

9633791707

tartalom:

Descartes pályája végén jelentette meg A filozófia alapelvei című munkáját. Ebben a művében foglalta össze mindazt, amit filozófiai kutatásai során felismerni vélt, amit korábbi munkáiban – szétszórtan – megírt, megfogalmazott. Mégsem úgy adta ki a művet, mint saját filozófiájának összefoglalását, hanem mint bevezetést a filozófiába. Ezt annál is inkább joggal tehette, mert az ő filozófiája volt az első újkori, modern filozófia, az ő életművével indult – másodjára – újra a nyugati filozófia története. Ezt az újrakezdést, ezt az elsőséget Descartes maga is érezte. Abszolút elégedetlen lévén az általa egyébként kiemelkedően jól ismert skolasztikus, késő skolasztikus filozófiával, elsősorban arra törekedett, hogy a filozófiát megalapozza. Nem kapcsolódott egyetlen korábbi gondolkodóhoz, "elölről" kívánta kezdeni a filozófiai gondolkodást. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy nem az ontológiából, a lételméletből indult ki (mint a filozófia első megalapítói, a görögök), hanem az ismeretelméletből, amelynek lényegében ő az első igazi nagyja, klasszikusa. Alapkérdése, filozófiájának kiindulópontja az, hogy mennyiben bízhatunk meg ismereteinkben, hol lelünk bizonyosságra tapasztalásaink, tanulmányaink során. A filozófia alapelvei című mű azokkal a passzusokkal indul, amelyek elvezetnek a mindenki által ismert, sarkalatos descartes-i tételhez: "gondolkodom, tehát vagyok". A kételkedés egyetemes (és szükségszerű) tengeréből ez az egyetlen bizonyosságszirt áll ki, minden további filozófiának ez az alapja, és Descartes valóban minden további gondolatmenetét ehhez az axiomatikussá tett (bár több oldalról megalapozott) tételhez képest fejti ki. És így jut el – ismeretelméleti kerülővel - az ontológiához is, amely persze töredékes, igazi kifejtése majd a nyugati filozófia egész története lesz – napjainkig.
Descartes-nak ez a munkája – a legfontosabb filozófiatörténeti főművek egyike, ráadásul mindenki megértheti, követheti, előismeretek nem szükségesek befogadásához. Aki most akarja kezdeni a filozófia tanulmányozását, nem cselekszik rosszul, ha Descartes-tal vág neki.

Legeza Ilona könyvismertetője

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!