Arthur Schopenhauer: Az akarat szabadságáról

Az akarat szabadságáról szóló pályaműben nem indulhatott ki Schopenhauer a metafizikájából: evvel elárulta volna inkognitóját. Lépésről-lépésre halad, szigoruan bent maradva a probléma vonta körben. Az indukció ez utja a főműben követett módszeres eljárásának a megfordítottja. De így is, észrevétlenül, bent érjük magunkat Schopenhauer rendszerének kellő közepében, metafizikája szédítő csúcsán, miszticizmusa ködében. Száz kapu vezet az ő filozofiájába, miként Thébaebe, – szerette mondani.
E kis mű meghozta Schopenhauernek azt, amit húsz évvel azelőtt megjelent főművétől hiába várt: a külső világ elismerését. A frankfurti filozofus remetés életfolyásában szenzáció számba ment ez a külföldi kitüntetés. Szinte gyermekes türelmetlenséggel várja az érem megérkezését, akadémiai tagsági oklevelére meg éppen büszke.
Schopenhauer ezt a művét különösen szerette; meg is látszik rajta, hogy «con amore» dolgozta ki, miként a drontheimi akadémiához irott köszönő levelében mondja. Élete utolsó napjaiban új kiadásán dolgozott: éppen halála napján érkezett meg belőle Brockhaus küldeménye; ez azonban már nem került a kezébe.

Kötése belülről megerősítve.