Az ifjú Lukács a kritika tükrében. Der junge Lukács im Spiegel der Kritik

Ha nem hatna bántó szellemeskedésnek, ha nem lenne fantáziátlan plágium, akkor szöveggyűjteményünknek azt a címet is adhattuk volna - Lukács Balázs Béláról szóló kötetének címét variálva - „Lukács György és akiknek nem kell". De nemcsak olcsó szellemeskedés lenne ez a cím, hanem végső soron féligazság is. Mert igaz ugyan, hogy az ifjú Lukáccsal foglalkozó magyar nyelvű írások fele része azt fejtegeti: miért elfogadhatatlan Lukács teljesítménye, miért idegen a szemléletmódja, miért élvezhetetlen a stílusa, miért érthetetlen a nyelve - azaz miért nem kell Lukács György a korabeli tudományos közvélemény jó részének, elsősorban a hivatalos Magyarországnak. Ez a fajta vélekedés azonban nem kizárólagos. A cikkek másik része jóindulatról, megértésről, vagy legalábbis a megértés szándékáról tanúskodik, együttérzéssel figyeli az ifjú tudós pályájának kibontakozását, aggodalommal szemléli a magyar tudományos közéletből való kiszorulását, vagy úgy is mondhatjuk: szándékos, módszeres kiszorítását. Élénk viták kereszttüzében állt tehát Lukács munkássága, voltak szenvedélyes - olykor kicsinyesen gyűlölködő, méltatlanul vádaskodó, kötözködő ellenfelei, és voltak hívei, értői, pártfogói. Fogadtatásának története így mindenképpen bonyolultabb, sokrétűbb, semhogy egyetlen frappánsnak ható mondattal jellemezhetnénk. Az elvetett címben azonban rejlik még egy valós mozzanat. Szövegösszeállításunk ugyanis egyszerre mond valamit Lukácsról, illetve műveiről és azokról, akiknek kellett, illetve akiknek nagyon nem kellett Lukács kritikusi és teoretikus tevékenysége, azaz az írásokban nemcsak Lukács munkássága mérettetik meg, hanem a korabeli kritika, a szakmai közvélemény is. Nemcsak Lukács pályafutásáról kapunk tehát képet, hanem a kor tudományos közállapotairól is.