Antonio Gramsci: Filozófiai írások

„Húsz évre meg kell akadályoznunk ennek az agynak a működését!” – ez volt Mussolini utasítása a fasiszta bíróságnak 1928. júniusában. Alig kilenc év múlva, 1937. április 27-én halt meg Antonio Gramsci, alig néhány nappal azután, hogy a nemzetközi közvélemény nyomására – már halálos betegen – szabadlábra helyezték. Éppen a húsz év elteltével, 1948-ban kezdődött meg „börtönfüzeteinek” publikálása, amelyek – egy teljes egészében börtönfalak között született elméleti életmű! – a marxista filozófia kiemelkedő fejezetét alkotják. Aki elolvassa e kötet írásait – a válogatást a római Gramsci Intézet végezte –, megérti a fasiszták rettegését „ettől az agytól”, melynek működését nem tudták megakadályozni. Gramsci lenyűgözően széles körű tájékozottsággal, ellenállhatatlan logikával száll szembe Benedetto Croce újhegelianizmusával, a legkülönbözőbb területeken (politika, történelem, szociológia, stb.) bizonyítva a marxizmus helyességét. Ezt a bizonyítást különösen meggyőzővé teszi Gramsci minden dogmatizmust elvető gondolkodói igényessége saját világnézetével szemben. Gramsci filozófiai tevékenységének fő célja a dialektikus és a történelmi materializmus magyarázata (amelyet a gyakorlat filozófiájának nevez,) védelme az olasz újhegeliánusok (Benedetto Croce és Giovanni Gentile) ellen. Gramsci ugyanakkor élesen bírálja Buharinnak a történelmi materializmusról alkotott felfogását s ennek kapcsán a marxizmus mechanisztikus-pozitivista vulgarizálása ellen küzd. Ma is klasszikus értékű, amit Gramsci Marx filozófiájának forradalmi jelentőségéről ír, és szinte ez tekinthető filozófiai végrendeletének: „elméleti téren a gyakorlat filozófiája nem keverhető össze és nem vezethető vissza egyetlen más filozófiára sem. Nemcsak annyiban eredeti, amennyiben meghaladja az előző filozófiákat, hanem amennyiben teljesen új utat nyit, azaz tetőtől talpig megújítja magának a filozófiának a felfogásmódját.”