Friedrich Nietzsche: Virradat. Gondolatok az erkölcsi előítéletekről

Friedrich Nietzsche egészséges élete végén így emlékezik erre a művére:
„E könyvvel kezdődik hadjáratom a morál ellen. (...) Ez a munka óvatosan fogalmazva vesz búcsút mindattól, amit eleddig morál néven tiszteltek, sőt imádtak, de ez még nem mond ellent annak, hogy egyetlen negatív szó sem fordul elő benne; ez az írás nem támad, nem gonoszkodik – inkább gömbölydeden, boldogan sütkérezik a napon, akár valami sziklák között napfürdőző tengeri állat.
Végső soron én magam voltam ez a tengeri állat: e könyvnek majdnem minden mondatát a Genova környéki tengerpart szikláinak kusza rengetegében gondoltam ki, onnan merítettem, ahol egyedül voltam és csak a tengerrel ápoltam bizalmas kapcsolatot. E könyv véletlen érintésére még ma is majdnem minden mondata megelevenedik bennem, aminek hatására ismét valami feledhetetlent merítek a mélyből: az egész felszín megremeg az emlékezés finom borzongásától. Azon művészet kiváltságával rendelkezik, ami pedig nem csekélység, hogy a könnyedén és hangtalanul elsuhanó dolgokat, a pillanatokat, amelyeket isteni gyíkoknak nevezek, képes megragadni. Hol keresi az alkotó az új virradatot? (...) Minden érték átértékelésében, minden morálértéktől való megszabadulásban, bizalomban és igentmondásban mindenre, amit eleddig megtiltottak, megvetettek, kiátkoztak. Ez az igent mondó könyv fényét, szeretetét, gyöngédségét árasztja minden rossz dologra, visszaadja jó lelkiismeretüket, jogukat, előjogukat a létezésre. A morált nem éri támadás, inkább egyszerűen nem is jön már szóba...”