Képes Géza új kötetében hosszú és gazdag lírikusi pályafutásának érdekes darabjait: csípős, szellemes bökverseit, tömör, keményen formált, magvas epigrammáit adja közre. A harmincas évektől napjainkig bőven kínálkozik számára téma a közéletben éppúgy, mint az irodalomban. Szelíden csúfolódik meg-megújuló hibáinkon, kisebb-nagyobb gyarlóságainkon, de mindig kíméletlen haraggal, maró gúnnyal fordul a képmutatás, a szolgalelkűség, a silányság és tehetségtelenség felmagasztosulása, az emberi személyiséget eltorzító jelenségek ellen. S bár minden sorát átjárja az indulat, megforrósítja a morális szenvedély, soha nem felejtkezik el a forma kötelező fegyelméről, a könnyed, elegáns fogalmazásról, a gondolati hatás legfőbb biztosítékáról. Ahogy egyik versében írja:
Hogyha epigrammád túlhosszú: olyan akár a bot,
mely az áldozatot zöldre-lilára veri.
Azt az epigrammát szeretem csak, amely rövid és
mint könnyü, acélhegyü nyíl, gyorsan a célba talál.