Madách Imre: Az ember tragédiája

Elmult egy emberöltő s Madách Imre drámai költeménye igazi kincse lett a magyarnak. Megtalálta az utat az idegenbe is, a hol egyik ékesenszóló hirdetője a magyar faj sajátos természetének s az emberiség nagy kérdései iránt való éles fogékonyságának. Ez a különös, a maga nemében páratlan szabású költemény, a melyben történelmi jelentek sorakoznak egymás mellé tarka panorámába, valóban csak magyar földön sarjadhatott ki, a hol néha-néha teremnek sajátszerű egyéniségek, a melyek hirül adják a világnak, hogy van itt Európában egy rokontalan nemzet, mely eltanulja ugyan a Nyugottól a művelődés minden vivmányát, de azért föl nem adja ősi eredetiségét.
Ez egyéniségek közűl való Madách. Magyarsága nem szembeszökő, mint népies iróinké. Az ember tragédiája mind a mellett egyenes ivadéka annak a hazafias költészetnek, a mely például Vörösmartyban lángolt. A magyar költő a jelen sivárságától mindig a históriához menekült, attól kért tanácsot vagy vigasztalást s érzéseivel és gondolataival a történelem alakjait elevenitette meg. a Történelem szellemét idézi föl Madách is, az elnyomatás szomorú korszakában. De ő filozófuselme volt s nemzete sorsán tépelődve, lassankint odajutott, hogy magának az egész emberiségnek sorsa gyötörte lelkét s belső világát a nemzeti história kerete helyett a világhistória keretébe foglalja.

Tizenötödik kiadás.