Krúdy Gyula: Bukfenc

Az 1917-ben íródott Bukfenc idején a szerző a nálánál több mint húsz esztendővel fiatalabb lánnyal élete megújítását tervezte, ám furcsa módon mégis éppen ekkor született meg ez az elégikus hangú történet az ifjú lány és az idősödő férfi szerelméről, amely a lírai hangvétel ellenére kegyetlenül illúziótlan. A leányanyaként gyermeket szülő Gyöngyvirág sorsával azt példázza, hogy bár szerelem nélkül nem érdemes élni, a szerelem magában mégsem lehet életmegoldás. Az útitársnak a témája szintén a szerelem, szereplői a kisváros kispolgári erkölcseinek normáit látszólag betartó, de belülről és a gyakorlatban azt folyvást áthágó szépasszonyok, és a közéjük csapódó férfi, akinek a magányosságát, jellegzetes életérzését az író szinte burjánzó képözönnel, hasonlatokkal, impresszionista mindkét kisregényében a századeleji kispolgári, nemesi erkölcsök bomlását, sajátos elbeszélő módszerével, áttetszően lírai írásművészettel mutatja be. Széles körű ajánlásra érdemesen.