Krúdy Gyula: Telihold

Asszonyszöktető arszlánok, hajdani szerelmük nyomait kutató hősök, kisvárosi érzelmes emlékeket fölidéző férfiak, régvolt szerelmek után sóvárgó asszonyok, elmulasztott alkalmakat sirató megöregedett nők – ők Krúdy novelláinak halhatatlan alakjai. Csöndes lemondás, halk szomorúság – ez a Krúdy-novellák hangulata. Kocsmák, fogadók nyírségi tájak, józsefvárosi terek, utcák, óbudai sikátorok – ezek a helyszínei történeteinek. Történetei pedig: hiába várt találkák, remélt vagy álombeli újraélt szerelmek, csalódások, öngyilkosságok, áhított és megvalósult nagy kalandok.
E novellák társaságában született – csaknem tíz év után – a Szindbád-novellák újabb ciklusa, a Szindbád megtérése. Közmondásszerű bölcsességeket rejtenek már a novellacímek is. Szindbád fiával indul útra, hogy fölidézze a véglegesen elmúlt ifjúság színhelyeit, alakjait, eseményeit. Tanító utazás ez, józan, keserű; a hétköznapi valóság fölmutatása. Szindbád számára önigazolás a kalandok sora: jelenléte már nem kelt olyan föltűnést, mint korábban, bár ellenállhatatlan, hősszerelmes korából még elevenen él a kép a régi asszonyokban. Az öregséget, a magányt akarja Szindbád elkergetni magától, de a köznapivá vált világban a régi kaland már visszafordíthatatlanul a múlté lett. Útközben a világot mutatja be fiának, az élet, a szerelem jelenségeit magyarázza az ifjúnak, a mindennapi élethelyzeteket, a szerelmi fortélyokat. De a valóság kegyetlen: az öregedő Szindbád szánalmas, kopott figura, szorongó ember, sem a fia oktatására szánt példázatokkal, sem a régi színhelyek, barátok, szerelmek fölkutatásával nem tudja megismételni régi hőskorát. Talán már nem is akar mást, csak nyugalmas öregséget...