Nagy Lajos: Jeremiáda

„Füst Milántól tudjuk, hogy a bértollnok kifejezés Nagy Lajos nyelvújítása – írja Kónya Judit, a sorozat szerkesztője az íróról szóló monográfiájában. Ezt a gyilkos új magyar szót csak az találhatta ki, aki sohasem „szegődött el”, aki sohasem alkudott meg, akinek mindig megvolt a maga „különvéleménye...”
Tanúság rá e kötet valamennyi novellája.
1921 és 1930 között írta őket, tehát a legvadabb ellenforradalmi kurzusban és a legvadabb gazdasági depresszió poklában. A nyomor jeremiádája ez a kötet; az anyagi és intellektuális nyomoré, melyből az írónak is kijutott, s amit nem lehetett fatalista módon, valamiféle predesztinációként elfogadni. Nagy Lajos kristálytisztán látja a helyzetet, nem ad hitelt semmiféle propagandának. Formailag is hat rá a progresszív irodalmi emigráció avantgárd szelleme; novellái egyre „direktebbé” válnak, tárgy- és tényszerűek, már-már dokumentumok. Elszaporodnak írásaiban az álfabulákba oltott példázatok: nemritkán expresszionista stílusjegyekkel. Névválasztásai is magukért beszélnek: Dr. Kényes, Kukuriku tábornok, Dagadt Pál bankigazgató (lakik Tobzódó u. 5.), Roncs János napszámos, Senkiházi úr, hogy csak néhányat említsünk.
Szorongásait s nyilvánvaló neuraszténiáit is „kiírja” – vezérmotívuma e kötetnek a nyomorult, szegény embert érő autóbaleset, s megint és újra visszatér a házitanító megaláztatása.